Friss

Újdonságok

Kedves Blogter lakók,
Kérjük, hogy ezen az űrlapon küldjétek be észrevételeiteket és hibajelentéseiteket a Blogterrel kapcsolatban.

További bejegyzések

Heti összefoglalók indulnak

Ma a heti meetingünkön kissé összevitatkoztunk a fejlesztő kollégákkal azon, hogy vajon miképpen lehet, hogy a Blogter közösség még mindig olyan vehemensen a vérünket kívánja. Az egyik oldal szerint nem jogos a reklamációk nagyrésze, hiszen folyamatosan rajta vagyunk a javításokon és tényleg egy teljesen új rendszert építünk közösen, ez utóbbi pedig számos hibával járhat. A másik oldal szerint pedig amit a felhasználó mond az "szent és sérthetetlen" és ha folyamatosan probléma van, akkor bizony ezt még nagyobb erővel kell orvosolni. No ezen jól elpolemizálgattunk... amikor megszületett a megoldás.

Lehet, hogy az a gond, hogy nem kommunikáljuk le miket javítottunk, kiknél szüntettük meg a hibát. Sokszor többen jelzitek ugyanazt, de csak egyikőtöknél válaszolunk vissza. Nos, itt a megoldás!

Abban maradtunk, hogy ismét heti gépház bejelentkezéseket indítunk. Ezek most nem az újdonságokról lesznek (bár januárban lesznek még), hanem a Gépház visszajelzésekről szólnak majd. Tehát visszajelzünk Nektek, hogy miben hogyan léptünk, hogy lássátok a háttérben próbálunk mindent orvosolni. Ezek a gépház bejegyzések mindig csütörtökön-pénteken fognak születni, hogy egyben lássátok az adott hét történéseit. No és persze a hétvégén nem tudunk reagálni, mert az a munkarend szerint pihenő nap. Ezt is kérjük megérteni...

Jó lesz így? Jöhetnek ezek a heti összefoglalók? 

 

És elindítunk egy új e-mailt is (ezt többen olvassuk): gepesz@blogter.hu

Illetve itt is tudtok hibákat / kéréseteket bejelenteni:

BEJELENTŐ ŰRLAP

 

 

 

 

46 hozzászólás eddig - kommentár RSS

  1. eternity avatar eternity 2008-12-09 14:59:59 #1
    Azannya!
    Több hetes gebaszolás után MÍÍÍTING kellett ahhoz, hogy észrevegyétek, milyen kétségbeesetten próbál itt a nép minden módon KOMMUNIKÁLNI veletek, s hogy rájöjjetek, hogy igen, ez nem hülyeség?

    Legalább írtad vóna, hogy eddig rossz volt a billentyűzet. Elsüllyedt a metró a gépíró kisasszonnyal. A gyenge minőségű kávé miatt alvajárásban voltatok. Naponta kellett újratelepítenetek a gépet, ezért a csevejre nem értetek rá.

    De hogy ehhez míting köllött...
    Hát tényleg SENKI nem olvassa tőletek, hogy mi történik a blogtéren?

    -

  2. évi. avatar évi. 2008-12-09 15:04:37 #2
    Szia Prospero!
    Igen,jó lesz.Ugyanis itt kicsit árvának érezzük magunkat,akárhogy is tudom,mennyire dolgoztok háttérben.

    A kommunikáció nagyon fontos,ha másért nem,legalább nyugodtabbak leszünk,hogy foglalkoztok a problémáinkkal is.

    Én speciel örülök ennek e a meetingnek és a posztodnak is,és várom a heti jelentést:)

    -

  3. eternity avatar eternity 2008-12-09 15:05:11 #3
    Báj dö véj, újratelepítés.
    Szoftverileg van két kérdésem:

    1. Jól gyanúzzuk-e, hogy Vistára optimalizáltátok a rendszert? (csak mert ha tényleg, hát nagyon nem kéne... - épeszű ember Vistát nem használ)

    2. Többen is megjegyezték, hogy a blogtérről trójait kaptak be. Van ebben valami szándékosság, kíváncsiak vagytok valamire? Vagy valaki közületek így szórakozik? Vagy ideje lenne megnéznetek, hogy ez miért történik?

    -

  4. eternity avatar eternity 2008-12-09 15:05:59 #4
    Évi, félreérthető lettem volna?
    Hisz magam is repesek! :)

    -

  5. évi. avatar évi. 2008-12-09 15:08:20 #5
    Eter,dehogyis:)))))))))

    Iszom a szavaidat:)

    trójait??Vazzeg...ne már!!!!

    -

  6. keloid avatar keloid 2008-12-09 15:10:25 #6
    Szeretném ha elmagyaráznátok, hogy miért örüljünk annak, hogy kaptunk a réginél egy sokkal kevesebbet tudó újat?

    Kivéve, ha a fejlesztésen a visszafejlesztést értitek.

    Eddig még a felvetéseinkre nem kaptunk konkrét válaszokat, vagy tényleg nem olvassátok, amit leírtunk, írjam meg újból?

    -

  7. eternity avatar eternity 2008-12-09 15:11:59 #7
    Évi, ha neked még nem tütült az írtód magától, akkor javallom, futtasd meg, és ne kvikk meg szmart, hanem full módban. Az egyébként sem árthat, legalább hetente egyszer. :)

    -

  8. sidux avatar sidux 2008-12-09 15:13:17 #8
    #7 Naponta többször!+UPDATE!!!!!

    -

  9. évi. avatar évi. 2008-12-09 15:14:33 #9
    Eter a múlt héten voltak olyan napok, amikor minden egyes kommentkor hibát jelzett a tűzfal,nem csak ő, de az én szemem is izzott, de nem kaptam be vírust, szerencsére, csak gondoltam,hogy gáz van....

    -

  10. Victor Coupe avatar Victor Coupe 2008-12-09 15:22:13 #10
    Kedves Prospero!
    Többen is tisztában vagyunk azzal, hogy amit véghezvittetek, abban hatalmas munkátok van.
    Kíváncsian várom, hogy mik fognak megjelenni itt, amiből az derül ki, hogy a bloggerek kívánságait is figyelembe veszitek. Sajnos eddig úgy tűnik, hogy igyekeztek az egyes bloggerek elveszett sablonjait, belépését vagy egyedi gondjait orvosolni, de ez nem az, ami igazán sokakat érint. Itt a legtöbb baj a blogmotor funkcióinak felesleges, vagy fékező erejű újításaival van. Azt megértem, hogy regisztrációt nem engedtek törölni. Ez után végképpen nem értem, hogy mi értelme van az "őssablonok" és "ősblogok" törölhetetlenségének, ami minden bejegyzésre is vonatkozik. Legalább oldjátok meg, hogy a törlés az a Blogod opcióból tűnjön el, mint korábban is. Akkor is tudtuk, hogy a törlés nem végleges, csak mi nem látjuk, hogy a tárhelyen hol található.
    Jelenleg úgy gondolom, hogy a blogter rendszerszervezőiből, programozóiból azok állnak nyerésre, akik nem azon az állásponton vannak, hogy, amit a felhasználó mond az "szent és sérthetetlen".
    Nem kívánnálak szembe dicsérni (még azt sem tudom, melyik felfogást képviseled a fentiből), de igazi megértő segítséget a hozzád fordulók kapnak. Biztos vagyok benne, hogy a gépész is gigászi munkát végez, de a bloggerek mégsem érzékelik a fontosabb eredményeket. A gépész legtöbb üzenete az üzenő falon az egyedi kérésekre adott üzenet. Ezt a Heti összefoglalót jó ötletnek tartom, de itt is fontos szempont, hogy a mindenkit egyaránt érintő események változások, javítások legyenek előtérbe helyezve.
    Én magam is gyakran "füstölgök", de azért csak itt vagyok és türelmetlenül várom, hogy az igazi pezsgés is visszatérjen.
    Üdv. Robai Viktor

    -

  11. Victor Coupe avatar Victor Coupe 2008-12-09 15:27:16 #11
    Szia, Évi!
    Én két alkalommal is "fogtam", illetve a NOD(Eset)fogott el, win 32 system trajan vírust.

    -

  12. évi. avatar évi. 2008-12-09 15:29:43 #12
    Szia Viktor, sztem ha volt is ilyen kísérlet otthon, azt nálunk is nyakon csípte a vírusírtó, a rendszergazga ugyan nem jelezte:)

    -

  13. Kósza avatar Kósza 2008-12-09 15:37:11 #13
    Na jó!
    Szóljatok, ha befejeztétek, addig meg Xanaxot szedek.

    -

  14. Victor Coupe avatar Victor Coupe 2008-12-09 15:42:25 #14
    Még egy igen fontos szempont van. Bármennyire is sokat tud egy új rendszer, ha az nem felhasználóbarát, szerintem fabatkát sem ér.

    -

  15. Kósza avatar Kósza 2008-12-09 15:47:58 #15
    Bármennyire nagy tudású is egy menedzsment, ha nem felhasználóbarát ott tartunk, ahol tartunk.

    -

  16. humanrájc avatar humanrájc 2008-12-09 15:55:54 #16
    Hasznosítsunk újra! :D

    -

  17. Prospero avatar Prospero 2008-12-09 17:02:38 #17
    Köszi, amit írtok, valóban jobbító szándék vezérel minket. És azért gondoltam, h jelzem a kollégákkal próbálunk segíteni, de azt is meg kell értenetek, hogy nagy rendszerről lévén szó nem megy minden azonnal. Talán ezzel a kis heti riporttal hatékonyabbá tehetjük a párbeszédünket :-))

    Évi, Victor köszönöm a támogatást! A többieknek is a türelmet!

    Eternity - nem optimalizáltunk Vistára, egyikünk se bírja. Ezt a trójai dolgot nem értem, nálam semelyik gépemen nem jelzett még ilyet

    Keloid - szívesen olvassuk, amit írsz és próbálunk konstruktívak lenni. ha nem megy valamid, akkor léci írd meg a megadott helyekre, és megnézzük. léci türelem és menni fog!

    Victor - egyet értünk, köszönöm

    -

  18. Prospero avatar Prospero 2008-12-09 17:05:32 #18
    Kósza, én nagyon örülök, h visszatértél. Inkább a pozitív oldalát látom, nekünk nagy megtiszteltetés!! Köszönöm.

    Írod, hogy "hol tartunk". Nos szerintem félúton. A nov. 22-es váltáskor több fórumon is elmondtam, hogy a nyáron kezdett átalakítások el fognak húzódni jövő év elejére. És ezzel fog összeállni teljesen egy új rendszer. Tehát még nem jutottunk el a végéhez, még nagy erőkkel dolgozunk a tereteken, hogy tényleg jobb legyen.

    -

  19. Kósza avatar Kósza 2008-12-09 17:05:56 #19
    Lám, a Xanaxom nem is érdekel?
    Hát felhasználóbarát az ilyen?

    -

  20. borcelan avatar borcelan 2008-12-09 17:41:04 #20
    Prospero, épp írni akartam, hogy örülök, hogy kijavítottatok egy nem nagyon égető, de speciel engem zavaró problémát (miszerint ha textarea taget használok asablonomban, akkor mentés után szétesik a sablonszerkesztő), erre azt látom, hogy jelenleg totál nem műkszik a szerkesztő: gallyra vágja az egész sablont.

    Minden idézőjelet "kieszképel".

    Ha azt a hibát szeretnétek kijavítani, hogy a bevezetőben lévő macskakörmöktől széthull az oldal, akkor csak hajrá, dolgozzatok rajta... Csak azt nem értem, hogy miért élesben kell ezt???

    -

  21. borcelan avatar borcelan 2008-12-09 17:43:25 #21
    És ép az ilyen kis "apróságok" miatt fújol a nép. Élesben hazárdíroztok a blogjainkon, és ez nem kóser.
    Még ha előtte (már bocs, de) beböffentené a Gépész, hogy türelmeteket kérjük, fél órás üzemzavar, vagy tesyztelés zajlik, az is korrekt lenne.

    -

  22. borcelan avatar borcelan 2008-12-09 17:49:40 #22
    Persze nem a fejlesztőket akarom zargatni, mert ők gondolom tényleg keményen dolgoznak, de valaki rosszul kordinál valahol valamit...

    -

  23. politicus avatar politicus 2008-12-11 19:00:11 #23
    Kedves Prospero,

    Most hirtelen felkerült minden blogra egységesen egy reklám banner, ami szétszedi a blog sablonját. Ezt meg lehet esetleg szüntetni? Bár tőlem maradhat, csak a sablont ne verje agyon.

    Köszönöm!

    -

  24. blog(onai) spagetti avatar blog(onai) spagetti 2008-12-11 19:03:23 #24
    Politicus, róka alatt nekem felajánlotta, hogy banner kikapcsolása. Rákattyintottam és már el is tűnt. Persze IE alatt nem biztos, hogy így működik.

    -

  25. Kósza avatar Kósza 2008-12-11 19:03:59 #25
    #18

    Na jó! Megpróbálok nyugton maradni. De ez nem ígéret.

    -

  26. matifu39 avatar matifu39 2008-12-11 19:23:35 #26
    Szia Prospero!
    Mióta megtörtént az átállás, minden héten 3-4 alkalommal jelzem, hogy az archívumban nem olvashatók a bejegyzések címei, mivel fehér alapon vannak fehér betűkkel. Valamint a sablonszerkesztésnél nem működik az "Előnézet". Máshol nem találtam meghallgatásra, talán most nálad...

    -

  27. politicus avatar politicus 2008-12-11 20:18:35 #27
    blog(onai) spagetti

    Köszi, mindjárt megnézem. :)

    -

  28. évi. avatar évi. 2008-12-12 11:58:01 #28
    Elromlott a sablonom, nem jelennek meg a posztjaim,sem a főoldalam.Reggel még működött,hm?

    A szavazást sem értem, szavazok egy bejegyzésre, kíirja,hogy 1 szavazat, kilépek, vissza és 0.De másodszor már nem enged szavazni,azt mondja,már szavaztam.Én ugyan tudom, de akkor is...

    -

  29. keserumandula avatar keserumandula 2008-12-12 12:10:23 #29
    Gratulálok, hogy a Blogter egyik legmeghatározóbb tagjának blogját is sikerült kinyírni. Szép munka. Érdemes volt mítingelni...

    -

  30. évi. avatar évi. 2008-12-12 12:20:17 #30
    velem van a baj,rossz sablont választottam magamnak anno:)
    Msot viszont juszt se váltok újra!Mert hogy félek,még nagyobb baj lesz:(

    -

  31. borcelan avatar borcelan 2008-12-12 14:10:53 #31
    Hálló!

    A gepesz@blogter.hu cím nem működik! Ímhol:

    Hello ********@gmail.com,

    We're writing to let you know that the group that you tried to contact
    (blogter-seo) either doesn't exist, or you don't have permission to post to it.
    There are a few possible reasons why this happened:

    * You might have spelled or formatted the group name incorrectly.
    * The owner of the group removed this group, so there's nobody there to
    contact.
    * You may need to join the group before being allowed to post.
    * This group may not be open to posting.

    If you have questions about this or any other group, please visit the Google
    Groups Help Center at http://groups.google.com/support.

    Thanks, and we hope you'll continue to enjoy Google Groups.

    The Google Groups Team

    -

  32. borcelan avatar borcelan 2008-12-12 14:11:16 #32
    ...pedig épp írtam egy giga emilt... :'(

    -

  33. Rooza avatar Rooza 2008-12-12 14:21:00 #33
    Borc, ne légy morc.

    Küldd el nekem :)

    -

  34. Rooza avatar Rooza 2008-12-12 14:21:38 #34
    Az s lehet, hogy megtelt a postafiók...

    -

  35. Dodge avatar Dodge 2008-12-12 14:26:28 #35
    A reklám banner minden böngészőn kikapcsolható. Visszakapcsolni a blog beállitásainál lehet.
    Az az igazság, hogy nem számítottunk ilyen elhúzódó átállásra, valahogy elkerülhette a többség figyelmét a jelzésetek. A gépész e-mail cím nálam sem működik.

    -

  36. matifu39 avatar matifu39 2008-12-13 08:09:36 #36
    Prospero, azzal lehet valamit kezdeni, hogy ha nem publikusra állítom a blogom, akkor az odaírt bejegyzések ne jelenjenek meg a főoldalon?
    /Erre most jöttem rá, úgyhogy inkább töröltem azt a blogot/

    -

  37. Kósza avatar Kósza 2008-12-28 12:07:18 #37
    Hol/hogy lehet a kedvenceket rendezni? Szeretném magam törölni a listámról.

    -

  38. blog(onai) spagetti avatar blog(onai) spagetti 2009-01-04 07:53:09 #38
    Amikből havi lesz, sőt, ahogy mostanában lapít a Gépház, még az éves sem fog összejönni:))

    Gyere Prospero játszani, hátha meghallod még a nép szavát:))

    http://blogonaispagetti.blogter.hu/316275/szulimemem

    -

  39. Kósza avatar Kósza 2009-01-04 18:22:01 #39
    De hát évvégi fieszta volt. Holnap (hétfőn) kezdődik az élet és feldübörög a Gépház.

    -

  40. Kósza avatar Kósza 2009-01-11 08:42:30 #40
    Hát nem.

    -

  41. blog(onai) spagetti avatar blog(onai) spagetti 2009-01-11 08:49:57 #41
    Dehogynem. Akkora a dübörgés, hogy meg sem hallanak minket tőle.
    Azért ne legyünk igazságtalanok, Anahatának csak sikerült elérnie hosszas, kitartó levelezéssel a "közösségi" kategóriát:))

    -

  42. matifu39 avatar matifu39 2009-01-14 23:15:06 #42
    Prospero, ha már itt vagy, megkérdezhetem, lehet-e valamit tudni arról, hogy mikor fog működni sablonszerkesztésnél az "Előnézet"?

    -

  43. Kósza avatar Kósza 2009-01-24 14:23:44 #43
    De hát nincs itt.

    -

  44. Kósza avatar Kósza 2009-01-24 18:08:56 #44
    Javaslom, hogy
    a Blogter kft alkalmazzon egy moderátort,
    továbbá, hogy a felső „kiajánló” sávban legyen egy „moderálást kérek” opció.

    -

  45. Mid avatar Mid 2009-01-24 18:20:13 #45
    44#
    Javaslatod támogatom.

    -

  46. lachic avatar lachic 2009-01-24 19:46:34 #46
    Kérem oda figyelni a ház szabályokra és betartani, betartatni!

    -

Hozzászólok a bejegyzéshez

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?